keresés a weboldalon

Felnőttképzési engedély száma: E-000611/2014. Felnőttképzési tev. eng.száma: E/2020/000158 Felnőttképzési tev. bej. száma: B/2020/001762

Bemutatkozás

A FEPIH Felnőttképzési, Pedagógiai és Humán Szolgáltató Nonprofit Kft.-t olyan elkötelezett, társadalmilag felelős magánszemélyek részvételével hozták létre 2007-ben, akik több mint egy évtizede foglalkoznak a munkaerő-piaci felzárkóztatásban, hátrányos helyzetűek, megváltozott munkaképességűek számára nyújtott fejlesztő foglalkozásokat tartottak. Ennek nyomán munkatársaink sok éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a humán erőforrás menedzsment területén és aktívan tesznek a munkaerő-piacról kiszoruló csoportok, valamint a pályakezdők lehetőségeinek javításáért a szakmai képzések és kompetenciafejlesztő foglalkozások révén.

Munkánk során az igényeknek megfelelően szélesítjük a képzési kínálatot. Képzéseinket elsősorban szociális, egészségügyi, idegenforgalmi területen szervezzük. Célunk, hogy elősegítsük a képzésből kikerültek visszajutását az elsődleges munkaerő-piacra, s ott megállják a helyüket a képzés során szerzett minőségi tudás révén.

Oktatóink szakirányú diplomával, szakértői minősítésekkel, oktatási, felnőttképzési gyakorlattal rendelkező szakemberek.

Egyetemi és főiskolai kapcsolatainkat erősítve kihelyezett képzéseket vállalva másoddiplomás képzéseket szervezünk. Ennek utolsó állomásaként a Budapesti Műszaki Egyetem „Közoktatási vezető” szakirányú továbbképzés konzultációs központja vagyunk.

A képzési tevékenység mellett humán szolgáltatásokkal is foglalkozik cégünk. Társaságunk 2011-től 2019-ig működtette a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályának megbízásából a Foglakoztatási Információs Tanácsadó (FIT) Irodát Zalaegerszegen és Nagykanizsán egyaránt. A 2017-ben indított GINOP-5.1.5 projektünk kapcsán pedig munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtunk álláskeresők számára Zala megye egész területén.

Európai Uniós projektek menedzselésében, teljeskörű lebonyolításában több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik társaságunk. Emellett az utóbbi években pályázatírás és szervezetfejlesztés területen is erősítette pozícióját.

A szervezet erős kapcsolati rendszerrel a rendelkezik a foglalkoztatás, a munkaerő-piaci szolgáltatók, a kultúra, oktatás, a szociális rendszer területén Zala megye egész területén.

A FEPIH Felnőttképzési, Pedagógiai és Humán Szolgáltató Nonprofit Kft. fő feladatának tekinti, hogy a megyei és az azzal szomszédos térségek számára is meghatározó humán szolgáltató hely legyen.

Központi elérhetőségeink:

92/319-393
fepih@fepih.hu

Ügyfélszolgálat:

8900 Zalaegerszeg, Rákóczi F. u. 4-8. I/2.

Ügyfélfogadás:

Hétfő - Csütörtök 9-12; 13-16
Péntek 9-12